Jó pár évvel ezelőtt a Gazdasági Minisztérium honlapján volt egy játék: mindenki megnevezhetett öt, általa Hungarikumnak vélt állatot, zenét, ételt, italt, intézményt, csapatot, tájat, stb. -, amely szerinte a legjobban jellemzi és kifejezi Magyarországot. Az én egyik választásom a Bartók Rádió volt. Annyira megszerettem ugyanis az azt megelőző években, ráadásul talán éppen akkor voltam kapcsolatunk érzelmi csúcsán: én így (is) kívántam kifejezni ezt a rajongást.

Legjobban a Muzsikáló reggelt szerettem: hat és hét között erre ébredni, majd szunyókálni kicsit a zene és a műsorvezető hangjára - olyan érzés volt húsz-harminc perc szendergés után felkelni, mintha órákat aludtam volna. Olyasmi félálom-utazások voltak ezek a reggelek, mint a Kisherceg utazásai: az egymástól karakteresen különböző műsorvezetők, mint a Király, az Iszákos vagy a Lámpaoltogató; a zene azonban valami nagyon mély közös hangulati egységet adott ezeknek a bolygóknak, és egységbe forrasztotta az egyébként önálló életet élő égitesteket.

A fél nyolcas játék volt nekem a műsor csúcspontja: az első időkben szinte sosem tudtam a megfejtést, pár évvel később már az esetek olyan negyven-ötven százalékában, majd ez az arány folyamatosan tovább javult. Nagyon nagy élmény volt olykor elérni az adást és néha adásba is kerülni.

Leggyakrabban a "melyik zeneszerző melyik művét halljuk?" játék volt, ezt egészítette ki néha a "mi a közös a következő két vagy akár három műben?" feladvány. El kell ismerni, hogy olykor a rejtvények kifejezetten nehezek voltak, érthető tehát, hogy némi könnyítést vezettek be az elmúlt években, illetve hogy már nemcsak telefonon, hanem SMS-ben is lehet játszani - a telefonvonal épp olyan foglalt, mint évekkel ezelőtt. A harmadik pont - és ez is üdvözlendő: mintha több lenne a nyeremény, mint korábban.

Sajnos azonban az utóbbi időben a játékok színvonala jelentősen romlik. Nagyon nem tetszett, hogy az egyébként szerintem jó "igaz-hamis" játékban olyan állítást fogalmazódik meg, miszerint "Bogányi Gergely az elmúlt hétvégén a Zeneakadémián eljátszotta Chopin összes zongoraművét." A válasz hamis, bár az előadó, az időpont és a szerző is stimmel, csak éppen a helyszín a MÜPA volt. Ennek így semmi, de semmi köze a zenéhez.

Vagy egy másik példa: pár napja egy Debussy mű alatt lehetett telefonálni és SMS-t írni, hogy a darab keletkezésének évében megnyitott békéscsabai színház kinek a nevét viseli? A megfejtés könnyen kikereshető lexikonból, utána lehet nézni az interneten, de ami szerintem az igazi baj: a kérdésnek és a válasznak megint semmi köze a zenéhez, az adott műhöz. Jókait, az irodalmat és természetesen más művészeti ágakat nagyon is érdemes hozzákapcsolni a választott darabhoz, de szerintem nem így.

Az adásrészlet még egy darabig itt érhető el.

Ha egyetlen mondatban kéne megfogalmazni, hogy milyen lehet az igazán jó és élvezetes játék, én azt mondanám, hogy a zene mindig kapcsolódjon az adott nap valamely eseményéhez - születés, halálozás, bemutató -, és a kérdés minden esetben a zenével - előadó, darab, szerző, hangszer, hangnem - legyen kapcsolatos. Nyilván nagyon nehéz napról napra olyan zenei programot összeállítani, olyan játékokat kitalálni, amelyek egyszerre szereznek újabb és újabb híveket a klasszikus  zenének úgy, hogy közben a régi hallgatókat sem idegenítik el. Nehéz feladat, de éppen e kettős cél - vannak-e ilyen célok egyáltalán? - miatt lenne ez nagyon fontos: jelenleg a játékok egy része egyik célt sem szolgálják - legalábbis szerintem.