Csütörtöktől vasárnapig a Mindennapi klasszikusok Facebook oldalán opera-hétvégét tartottunk. Az eredeti terv az volt, hogy mindenféle operából osztunk meg részleteket, a végeredmény ezzel szemben olasz opera-hétvége lett a leghíresebb, legnépszerűbb áriákkal, duettekkel, kórusokkal.

A hétvége számunkra talán legszebb momentuma egy "hallgatói" visszajelzés. Ez a bizonyos "hallgatónk" a megosztásokat, illetve egy bizonyos megosztást 89 éves, igencsak ápolásra szoruló rokona társaságában hallgatta, nézte végig. "Hallgatónk" állítása szerint a néni Verdi Nabucco-jának Szabadságkórusát egymás után többször szerette volna meghallgatni. Az oldalt - mind ezt a blogot, mind a Facebook oldalt - pontosan ezért csináljuk: hacsak tíz percre, de örömöt szeretnénk szerezni. (Orvosi rendelőkben a túlsúlyról kifüggesztett plakáton valami ilyesmit írnak: sokat tehetünk egészségünkért, ha elhagyjuk a liftet, ha akárcsak két megállóval korábban leszállunk, és az utat hazáig gyalog tesszük meg. Mi a lelki egészséghez, a lelki egyensúlyhoz szeretnénk ezekkel a zenei részletekkel, zenei tízpercekkel hozzájárulni.)

Éppen ezért örülünk, hogy a követők száma szűk egy hónap alatt elérte és mára meg is haladta a százat. Továbbra is lelkesek vagyunk: nem tűzünk ki célszámokat, de örömmel veszünk minél több új és új csatlakozót, követőt.

Hadd ejtsünk még egy szót az olasz operáról, és Olaszországról, amelyek iránt bevallottan elfogultak vagyunk. A zenei részletek keresésekor és meghallgatásakor többször nagy harcot vívtunk a meghatottság könnyeivel, és bizony el kell ismernünk, hogy olykor a könnyek győztek. Az egyik ilyen alkalommal jutott eszünkbe Edmondo De Amicis Szív című könyvéhez írt ajánló, amelyet idézünk:  

„- A Szívet ismered-e?

- Igen, persze, hisz ez is olasz könyv.

- Több. Olaszország kapuja a Szív. Ez az impérium a szívburokig terjed. (…) Tudod, kik a halhatatlanok? A szív fiai. Menj ki az utcára, kérdezd meg, ki tud megnevezni három miniszterelnököt vagy három tábornokot a világháború idejéből, vagy hogy ki volt a miniszter öt évvel ezelőtt! Senki se tudja. A kis savoyai dobost, a nagyanyjáért vérző romagnolait ismerik. Élnek. Vannak. Halhatatlanok.” (Lénárd A. Sándor) 

És amikor teljesen átadtuk magunkat a meghatottságnak, eszünkbe jutott, valahonnan egészen mélyről felcsendült egy dallam, amellyel szeretnénk lezárni az opera-hétvégét, és amellyel szeretnénk köszönetet mondani a like-okért, a hozzászólásokért és a megosztásokért. Itt meg sem próbáltunk megvívni harcunkat a meghatottság könnyeivel...